Érezted már azt, amikor egy hiteles ember szavait hallgattad, vagy amikor egy lelkes csapat tagja voltál: Igen, sarkaiból is ki tudod fordítani a világot! Nem is nehéz, miért is nem csináltad mostanáig!? Jókedv, könnyedség és tettvágy mozgatott. Egyszerű volt minden.
Aztán jöttek a hétköznapok. Amik nem is szürkék, csak olyanok, amilyenek. S lassan, szinte észrevétlenül kihunyt benned a láng. S kezdtél újra reménytelennek érzeni minden lelkesedést és minden változtatásért tett lépést.
Igen, én már sokszor éreztem így! Talán túl sokszor ahhoz, hogy ne akarjam újra. Hiszen: „A parázs, bármily fényes is, hamar kialszik, ha távol kerül a tűztől.” Ha egyedül maradsz, magadra is maradhatsz.
Ezért kezdtem el azon dolgozni, hogy neked – amikor beszéddel foglalkozol – ne kelljen ezt átélned. Hogy legyen számodra egy hely lelkes szavaid továbbgondolásához. Ha úgy érzed, hogy a Lelkes Szavak Tréningen megszerzett tudást még építeni és gyakorolni kell, akkor ajánlom neked a Lelkes Szavak Társalgó programját.
A havonta két alkalommal megrendezésre kerülő tematikus alkalmak lehetőséget adnak számodra, hogy tét nélkül, védett környezetben tudd gyakorolni az egyéniségedet tükröző, céljaidat támogató, hatásos beszédet. Együtt lehetünk, segítő légkörben, egymást támogatva.
Hogy szavaidban a tűz,
szívedben pedig a megelégedettség érzése lobbanjon fel!
Látod, ezért gondolkodunk közösségben!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: