Lelkes Szavak

Vélemények a Lelkes Szavak Tréningről

Kevés elvárással, annál nagyobb bizalommal, kíváncsian mentem el Csépányi Marcsi tréningjére. Lelkes hite volt a garancia arra, hogy amit tőle kapok, az lényeges és értékes.

Az elmélet után érdekfeszítő és több szempontból is tanulságos gyakorlatokat végeztünk. Számomra kihívást jelentett – tehát éppen azt kaptam, amire szükségem volt. (Ezért kiérdemeltem magamtól egy mezei piros pontot! )

Marcsi hol határozottan vezetett, hol szinte észrevétlen terelt a saját célom felé. – (Ő is kiérdemelte tőlem.) Szelíden irányított, pozitív légkörben feltáró, segítő, támogató csapatmunkában vehettem részt. Köszönöm! Örülök, hogy megismertelek, Marcsi!
(Jutka)

Köszönöm Csépányi Marcsinak , hogy az elsők között vehettem részt az általa kifejlesztett, és megtartott “Lelkes szavak” tréningen. A tréning sokkal többet nyújtott, mint amennyit előre el tudtam volna képzelni!

Tanultunk hangképzést, feszítettünk-lazítottunk, de a technikai fogásokon túl megismertünk egy olyan csodálatos teremtést, aki szívügyének érzi, hogy a kezünket fogva ,- szinte észrevétlenül- vezessen bennünket a szorongás nélküli, szép és tartalmas beszéd felé vezető úton.

“Beszélni mindenki tud” -mondják az “okosok”, de én tapasztalatból mondom, hogy nincs így. Valóban vannak sokat beszélő emberek, parttalan szónokok , akikből csak úgy dől a szó, de nincsenek tisztában azzal, hogy beszédük tartalma, és előadásmódjuk is élvezhetetlen.

Aztán itt vagyunk mi, -túlnyomórészt- bal agyféltekés, beszédfélelemmel élő emberek, akik kerüljük a nyilvános szerepléseket, és ha ezt végképp nem tehetjük, akkor csak keveset beszélünk, és még azt is milyen kínnal-keservvel tesszük. A beszédfélelem olyan “mumus” ami először csak menekülésre késztet, később nem hagy megnyugodni, majd egyszerűen keresztül robog rajtunk, és teljesen maga alá gyűri az önbizalmunkat. Pedig tudjuk-tapasztaljuk, hogy beszélni muszáj, mert ez az emberi kommunikáció, és a társadalmi érvényesülés alapja.

Ámulattal nézem, amikor valaki tisztán, értelmesen, emellett szívvel és lélekkel tud beszélni, mert ez olyan ritka, mint a tiszta vizű hegyi patak. Marcsi pont ilyen tiszta forrás, akinek szavaiból érdemes mindenkinek meríteni! Hiteles, önmagát nyújtó, szakmailag felkészült előadó.

Köszönöm neki, hogy hisz bennem, és mindannyiunkban. Bátorít, felemel, hitet és reményt ad, amikor arra van szükségünk, és így biztonsággal lépkedhetünk előre a beszédfejlődés útjain, ahol még nemrég áthághatatlannak tűnő akadályok sorakoztak előttünk.

Biztatok mindenkit, aki szépen, és tartalmasan szeretne beszélni, tapasztalja meg ennek a tréningnek az áldásos hatását! (Zsóka)

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!